Békéscsabai Női Labdarugó SC

Leány U15 korosztályú keresztpályás labdarúgó bajnokság 2. forduló (Gyula, 2014.10.05.)

2014, October 6 - 23:00 — bengie

A második bajnoki fordulót Gyulán rendezték meg, mi az elsőn szabadnaposak voltunk. 

Gyula – Békéscsaba 2-0: Az első mérkőzésen a Gyula ellen jól kezdtünk, majd átvették az irányítást, és sorra dolgozták ki a helyzeteket, viszont a védekezésünknek köszönhetően sokáig nem tudták gólra váltani a helyzeteiket. Az ellentámadásainknál nem voltunk elég határozottak, lövő helyzeteinket nem használtuk ki. Az utolsó 4 percben kaptuk a 2 gólt, ami elkerülhető lett volna megfelelő koncentrációval.

Szegedi AK – Békéscsaba 0-1: A nap második mérkőzésén a Szegedi AK ellen léptünk pályára. A mérkőzésen szépen alakítottuk a helyzeteinket, az edzéseken gyakoroltakat sok esetben hasznosítottuk. Többször azonban hiába dolgoztuk ki a helyzeteket, mert a kapura lövések továbbra is hiányoztak. Egy szabadrúgásból szereztük meg a győzelmet érő találatot.

Békéscsaba – Cegléd 0-1: A harmadik mérkőzésen Cegléd volt az ellenfelünk. A mérkőzést mi irányítottuk, tudatosan felépített támadásokkal jutottunk az ellenfél kapujához. A kapura lövések száma drasztikusan megemelkedett, azonban nem tudtuk gólra váltani. A Cegléd beállt védekezni, két támadásuk volt, amiből az egyiket gólra váltották. Az eredmény nem tükrözi a két csapat közti játéktudást, lényegesen jobbak voltunk, mint az ellenfél.

Szeged 2011 – Békéscsaba 0-3: A negyedik mérkőzésen a Szeged 2011 ellen játszottunk. Viszonylag gyorsan megszereztük a vezető találatot, jól játszottunk, folyamatosan építettük fel a támadásokat. Sorra dolgoztuk ki a szebbnél szebb helyzeteket. Az utolsó öt percben még két újabb gólt is szereztünk.

Összességében elmondható, hogy a játékosok egyre inkább tudatosan játszanak. A csapat gerince már több mint féléve együtt van, és két olyan játékos is pályára lépett a nap során, akiknek ez volt az első mérkőzésük. Rengeteget fejlődtünk az elmúlt év alatt: játékunkban az edzésen begyakoroltak egyre többször megjelentek, és fejben is rengeteget fejlődtünk. Amiben még tovább kell fejlődjünk, hogy a támadásainkat minden esetben kapura lövéssel fejezzük be. Dicséretre méltó a csapategység, csapatmunka, egymásért küzdeni akarás, ezért nem szeretnék kiemelni egyénileg játékost. Fizikálisan maximálisan rendben volt a csapat.