Békéscsabai Női Labdarugó SC

Békés Megyei Női Műfüves Futsal Bajnokság 1. forduló (Dévaványa, 2014.09.20.)

2014, September 20 - 23:00 — bengie

A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség idén a kispályás női bajnokságot műfüves futsal bajnokságra írta ki. Idén a mi csapatunk is ebben a bajnokságban indul. Két csoportban kezdődtek meg a küzdelmek. A békéscsabai csoport első fordulóját Dévaványán rendezték meg.

A nap során 4 mérkőzését játszottunk, összesen 80 perc játékidővel.
Az első meccset a Wanted ellen játszottuk, ahol ugyan vereség szenvedtünk, ennek ellenére sok szép támadásunk és gólszerzési lehetőségünk is volt. A második meccsen Pusztaföldvár ellen léptünk pályára. Itt még több helyzetünk volt, és sikerült is értékesíteni kettőt. A harmadik meccsen a házi gazdák ellen játszottunk. A mérkőzést jól kezdtük, a helyzeteink azonban kimaradtak. Ezután az ellenfelünk vette át az irányítást, és meg is nyerték a mérkőzést. Az utolsó mérkőzésen a Szeghalom volt az ellenfél. Ekkor már fáradtak voltunk, mégis itt játszottunk a legjobban, így magabiztos győzelmet arattunk.


Összességében elmondható, hogy az elmúlt időszakhoz képest nagyon sokat fejlődtünk egyénileg és csapatszinten is. Az edzésen tanultakat a mérkőzéseken igyekeztünk hasznosítani.

Eredményeink:
1.) Wanted – Békéscsabai NLSC 2-0
2.) Pusztaföldvári LK – Békéscsabai NLSC 0-2
3.) Dévaványai SE – Békéscsabai NLSC 4-0
4.) Szeghalmi FC – Békéscsabai NLSC 0-2

A bajnokság állása az 1. forduló után:
1.      Dévaványai SE (12p)
2.      Wanted (6p; gólkülönbség +5)
3.      Békéscsabai NLSC (6p; gólkülönbség -2)
4.      Pusztaföldvári LK (6p; gólkülönbség -2)
5.      Szeghalmi FC (0p)

Képek a facebook oldalunkon